Azt már tudjuk, miért buknak el nemzetek, de mitől sikeresek?
A közgazdasági Nobel-díj és a nyugati felsőbbrendűség esete Délkelet-Ázsiával.
A biztonság fenntartása érdekében forgalomkorlátozást vezettek be az ország légterében.
„Technikai hiba” érte a brit légi irányítást – írja a BBC. A brit Nemzeti Légiforgalmi Szolgálat közölte, hogy problémák miatt, valamint a biztonság fenntartása érdekében forgalomkorlátozást vezettek be az ország légterében. Közölték, hogy már dolgoznak a hiba kijavításán, illetve elnézést kértek a kellemetlenségért. Semmilyen részletet nem közöltek a probléma természetről, valamint, hogy mennyi ideig fog tartani a hibaelhárítás. Mindenesetre a British Airways, a Loganair és az EasyJet is késésekre figyelmezteti az utasokat. A gond csak az, hogy a mai, hétfői nap az egyik legforgalmasabb az évben, hiszen sokan most térnek vissza nyaralásukról.
Nyitókép: Urbanandsport / NurPhoto / AFP